Kulcsár Ágnes

Tartalom:  (kérjük, görgessen le!)

• Bevezető gondolatok 

• Szakítás. Montázs Kulcsár Ágnes képeiről

• Domján Gábor szövege Kulcsár Ágnes műveiről, részlet

• Életrajz

---

Szakítás. Montázs Kulcsár Ágnes képeiről

Színek, hasadások, felületek, fák, levelek, virágok, képek, papírok egymáson. Ritmus. Befele növekvő, kifele törő egység. Belülről áramló harmónia. Lágy nőiség. Világfelfogás és világítélet. Rend a rendetlenségben. Ezek a gondolatok jutnak eszembe, ha Kulcsár Ágnes képeit nézem, akarom mondani, képi metaforáit próbálom tükrözni magamban. A fogalom elrejtve a képben, az érzés beburkolva a színek és formák világába.
A festmények örök visszatérő motívuma a természet, a búsan-édes levelek, a bölcsen hajló fák, a játékos virágok, amelyek képpé válnak a vásznon – és tudatunkban, még akkor is, ha a kertben szemléljük őket. ● „Szükségem van valami természeti kapaszkodóra, valami otthonos, szép közegre, melegre, nyilván, mert nő – és ilyen konformista – vagyok.” ● És ez a konformizmus megteremti azt a harmóniát, amely oly’ ritkán köszön vissza az életünkből, azt a csendességet, amely önmagában termékeny, azt a nyugalmat, amely a zseniális és a közhelyes határán egyensúlyoz. Talán egyszerűbb lenne csak szépnek nevezni a végeredményt. ● „Nem szeretem, ha azt mondják a képeimre, hogy szép, pedig szépeket akarok festeni.” ●
Kulcsár Ágnes nagyon messziről érkezett: a strukturalista nyomatok, a teljes, totális absztrakció, a minimál art világából jutott el a bukolikus világrendszerezéshez, amely a naturális és az absztrakt határmezsgyéjén mozog. Hol tájban járunk a képben, hol pedig a kép jár a lelki tájunkban. Hol virágot és levelet és madarat nézünk, hol pedig a virág és a levél és a madár tükröződik bennünk. Ez az a varázs, amit igazán tud Kulcsár Ágnes, a nő, a női festő. ● „Sugárzik a képekről, hogy női festészet. Felvállalom női mivoltomat, merek érzelmi tölteteket használni, pedig ma ez nem éppen divatos.” ● A töltetek pedig patikamérlegen kimérve kerülnek a festményekre, nem érződik belőlük az öncélúság, hanem a művészi önmegvalósulás és önérzet árad belőlük.
Persze egyszer mindennek vége van, egyszer minden avíttá válik, az örökös megújulás ősi, emberi kényszere mindannyiunkat hajt. ● „Megújulás? Az kell. Szörnyű, amikor a manír már kiül a képeken. Új élmények kellenek, mert különben lenyom az unalom, a tespedtség.” ● És a levelek, a virágok, a fák lassan eltűnnek a festményekről, helyüket – részben – átveszik a hozott anyagok: régi képek darabjai, fénymásolatok, csomagolópapír-foszlányok. ● „Mindent beépítek, a valóság egy darabja a csomagolópapír is. Vagy akár képet a képbe. A lényeg, hogy kedves kontaktusom legyen a dologgal.” ● Hasadás a festmény közepén, rétegek a vásznon, színek és formák tánca, papír a papíron, festék a festéken, képzelet és valóság összefolyatva, hétköznapi anyag és művészi kompozíció – ez most Kulcsár Ágnes, aki szakított, hasított, és a szeméből sugárzó huncut mosoly azt jelzi, jól tette. Az ecset ● „Szeretem. Az ujjam meghosszabbítása, hozzánőtt a kezemhez.” ● mellé odakerült a ragasztó, a képzelet mellé a rendszerezés, a szárnyalás mellé a szerkesztés. A végeredmény furcsa összhang: kiegyensúlyozott szépség és a tapintható lendület a festményeken. Valami régi és valami új. Építés és szakítás. ● „Megbecsülöm minden munkámat; ha unalmas, félrerakom, körüljárom, átalakítom, feldarabolom, összerakom.” ●
Kulcsár Ágnes szakít és épít, lírai magasságokban jár és szerkeszt, átemel és újat alkot. Most éppen játszik a montázzsal. ● „Jó agyjáték, ahol mindennek mindennel stimmelnie kell – a formáknak, az anyagoknak, a színeknek, a felületeknek, az árnyalatoknak.” ● Keres és talál. Önmagában. A képek darabokból állnak össze egésszé, ahogy életünk, ahogy a lapok könyvvé, ahogy a sorok verssé. Az alkotási folyamat és a mű teljes: ● „Agytorna a lélek lebegése mellett.” ●
Szaksz Balázs

(A szöveg megjelent többek között Kulcsár Ágnes eddigi életművét tárgyaló kötetben 2013-ban.)

---

Amikor Kulcsár Ágnes képeinek világához kerestem a kulcsot – nincs mindig a lábtörlő alatt -, eszembe jutott Zbignyev Herbert lengyel költőnek A műhelyben című verse. Ebből idézek Nagy László fordításában:

„az Úristen teremtvén a világot
ráncolta homlokát
számolt számolt számolt
ezért a világ tökéletes
és nem lehet élni benne

azonban
a festő világa
jó
és csupa hiba

a szem vándorol
folttól foltig
gyümölcstől gyümölcsig

a szem hunyorog
a szem mosolyog
a szem emlékezik”

Nagyon megörültem ezeknek a soroknak. Pontosan azt az élményt idézik fel, amit Kulcsár Ágnes munkáit nézegetve érezni szoktam: jólesően vándorol a szem „folttól foltig”, virágtól virágig, égtől a földig, vonaltól vonalig. Minden szabálytalan és szokatlan, mégis ideálisnak tűnő rend van a képeken, vagy ha nincs, nem hiányolom. A tekintet lakható teret talál a stilizált formák, s a gyermekrajz ihletettségű vonalak között. Az ember biztonságban tudja magát, és kedve támad mosolyogni. A világ kiszámított tökéletessége nem zavarja. Felszabadult örömöt érez. E hatás elérését már érdemnek tartom, de ez még nem ad választ a kérdésre: miért tetszenek Kulcsár Ágnes képei?
Minden alkotónak fontos, hogy lássák, hallják, olvassák műveit, ám nem mindegyik viszonyul olyan segítőkészen remélt közönségéhez, mint Kulcsár Ágnes. Lapjain univerzális jelek, motívu-mok szerepelnek, melyeket a néző boldogan azonosít, elégedetten nyugtáz. Amit felismerünk, attól nem félünk annyira. És kinek ne lenne kedves a felhők, fák, domboldalak, nap, hold, csillagok látványa? Hiszen a természet részei vagyunk, még ha el is felejtjük időnként. Kulcsár Ágnes munkái előhívják az ösztöneinkben gyökerező természet-élményt. Pedig a képein nyomát sem látjuk a valóságot utánzó tájábrázolásnak, és aprólékos gonddal megrajzolt virágok se nyílnak a természethűség jegyében. Mi hát a titok? Van-e a művésznek valamilyen „trükk”-je? (…)
Kulcsár Ágnes hagyja rajzolni a benne élő gyermeket – innen származhat munkáinak közvetlen, mély természetessége -, ám tudatos művészként szemmel is tartja, fogja a gyermek kezét, hogy az ákombákomos vonalak azért mindig a felnőtt szándéka szerint alakuljanak. Mesék és álmok hangulatából képződik meg a táj, ahol a dolgok csak utalásszerűen vannak jelen, furcsa lebegésben, ég és föld között. (…) Emlékezetes számomra a Csobánka című kép. Itt a „robbanás” pillanatát ábrázolja a művész. Látomásában mindent kirepít nyugalmi helyzetéből a fénybomba ereje, szétveti a légbe, amit talál. Fű, fa, virág, gyerek spriccel önfeledt nevetéssel a magasba, s hull vissza, telítve fényenergiával.
A fentiek összegzéseként azt mondhatom, hogy a valóságra kérdezés jegyében rajzolja meg művének másik rétegét is Kulcsár Ágnes, csak éppen lírai hangoltsággal, játékos nyelvezettel. (…)
Az imént azt kérdeztem, van-e a művésznek valamilyen „trükkje”,
A természet körforgásának látványa, az évszakok változásának élménye mindannyiunk közös tapasztalata. De az már Kulcsár Ágnes érdeme, hogy képei előtt állva felidéződnek a nézőben saját emlékei, és hatásukra, mint egy bizonytalan mélységű zsebben, az ember kutatni kezd önmagában. S mivel az eltűnt idő nyomát is kutatjuk ilyenkor, elégikus szomorúság telepedhet lelkünkre. Csodálkozva tapasztaljuk, hogy az előbb még vidám szertelenséggel hívogató mű fájdalmat is sugároz.
Kulcsár Ágnes művészi világa nem kíván hasonlítani az igazira, melyben az ő ideje is folyik, mégis, mintha mindig erről beszélne, utána vágyódna. Néha olyan időn kívüli sóvárgással, amilyennel csak Andrej Tarkovszkij Solaris című filmjében találkozhatunk, amikor az űrállomás lakói a visszatérésükről beszélgetnek, hogy soha többé nem hagyják el a kék eget és a zöld fákat, és képzeletükben már megjelenik a nagyváros környéki ház, a ház mögött a kert, a kertben egy virágzó gyümölcsfa. Egy másik bolygóról a Föld.
Ha van „trükkje” Kulcsár Ágnes művészetének, ez mindenképpen az. Ugyanis, egy kép nem attól jó, hogy mennyire illik bele az éppen aktuális esztétikai rendszerbe, hanem attól, hogy megállítja a nézőjét, mert közlendője van. A közlés megtöri a magányt. Kulcsár Ágnes képei megállítják a nézőt, mert közlendőjük van. Megtörik a magányát.

Domján Gábor

(A teljes szöveg megjelent többek között Kulcsár Ágnes eddigi életművét tárgyaló kötetben 2013-ban.)

---

Kulcsár Ágnes

1953-ban született Veszprémben, s azóta is itt él.

A budapesti Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolában 1971-ben végzett dekoratív festő szakon.. Nyomdai grafikusként és kiállítás rendezőként is dolgozott.

A 80-as években elsősorban lírai absztrakt hangulatú minimal art kompozíciókat készített, főként szitanyomásos technikával. A 90-es évektől a képein döntő szerephez jutott a természetábrázolás. Egyrészt visszatért a hagyományos festőiség érzéki-felületi intimitásához, másrészt túllépett is ezeken. Heterogén és eklektikus ábrázolásmódja egyszerre áttételes és közvetlen. Naturális és elvont, szimbolikus dekoratív elemek egyaránt megtalálhatók a festményein.

Az utóbbi években többnyire kollázsokat készít dekoratív csomagolópapírok, színes nyomatok beépítésével a képekbe. Emellett térbeli formákat (gömbök, kockák, korongok és lopótökök) használ festési felületként, új sajátos műfajt teremtve.

Önálló kiállítások

1984. FMS Galéria, Veszprém

1992. Csikász Galéria, Veszprém

1992. Art Galéria, Győr

1993. Várkastély, Pápa

1993. Petőfi Színház, Veszprém

1998. Csikász Galéria, Veszprém

1998. Egis Székház, Budapest

2000. Balácai villagazdaság és romkert

2003. Veszprémi Egyetem, aula

2005. Balácai villagazdaság és romkert

2005. Lavotta-ház Galéria, Sátoraljaújhely

2006. Nagy Gyula Galéria, Várpalota

2006. Pannonia Kulturális Központ, Balatonalmádi

2007. Vitrin Galéria, Veszprém

2009  Veszprém, Laczkó Dezső Múzeum

2010  Alsóörs, Török Ház

2011  Veszprém, Városháza

2013  Veszprém, Várgaléria, Dubniczay Palota

2013  Budapest, Bálint Ház

2013 Balatonfűzfő, Művelődési Ház

 

Fontosabb csoportos kiállítások

2003  Párizs, Magyar Intézet / Éremművészeti kiállítás

2004  Veszprém, Tavaszi Tárlat

          Budapest, Árkád Galéria

2006  Pécs, Kisgaléria / Veszprémi Művész Céh kiállítása

          Budapest, Duna Galéria / Premier, MAOE kiállítás

2007  Veszprém, Tavaszi Tárlat

2008  Esztergom, Szt. Adalbert Központ / In memoriam Assisi Szent Ferenc

2009  Révfülöp, Tóparti Galéria / Hivatkozások  referenciák 

2010  Komarno, Limes Galéria / Veszprémi Anzix

          Veszprém, Tavaszi Tárlat

          Salgótarján, Nógrádi Múzeum / I. Országos Rajz Triennálé

2011  Balatonfüzfő, földalatti erőmű / Veszprémi Művész Céh és a MAOE

          kiállítása 

2012  Tihany, Bencés Galéria / Veszprémi Művész Céh kiállítása

          Balatonfüred, Kisfaludy Galéria / Kő, papír, olló

2013  Veszprém, Hangvilla, / Veszprémi Művész Céh kiállítása/

 

Egyéb művészeti tevékenység

Alkalmazott grafika:

Plakátok, színházi műsorfüzetek, katalógusok stb. tervezése, könyvek tipografizálása, kiállítási installációk, látványtervek a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság kiállítóhelyein

 

 

Díjak

Veszprémi Tavaszi Tárlat nívódíja, 1998

Ajka Tárlat, alkotói díj, 2005

Veszprém Megye Közművelődéséért díj, 2006

 

Művészeti tagság

Veszprémi Művész Céh, 2003-tól

Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, 2005-től

A Veszprémi Művész Céh titkára 2006 óta